8/2019. számú rektori-kancellári körlevél SZÉP kártya és Kollektív szerződés

Tájékoztatás SZÉP kártya juttatásról (pótrendelések),

valamint Kollektív Szerződésről

1)    Kollektív Szerződés aktualizálása

  • 2019. október 21-i hatállyal aláírásra került a Kollektív Szerződés módosított változata. Az új szerződés előzetes szakszervezeti és jogi egyeztetések alapján készült. A változtatások elsősorban a jogszabályi módosulások átvezetését jelentik, illetve pontosításra került a béren kívüli juttatásra való jogosultság.
  • A Kollektív Szerződés elérhető az egyetemi honlapon, belépés után, az Oktatásszervezési és Tanárképzési Főigazgatóság honlapján, a Szabályzatok menüpontban https://if.sze.hu/intezmenyi-szabalyzatok címen, illetve elérhető még a Rektori, Kancellári Titkárságon, a Kancellári Hivatalban, illetve az FDSZ Intézményi szervezeténél.

 

2)    SZÉP kártya juttatás

a)     A Kollektív Szerződés szerint a béren kívüli juttatások általános szabályai:

  • Béren kívüli juttatásra a  közalkalmazotti jogviszonyban álló munkavállalók jogosultak.
  • A naptári évben évközi belépők és kilépők  a tárgyévben az egyetemen közalkalmazotti jogviszonyban eltöltött idő arányában válnak jogosulttá.
  • A részmunkaidőben foglalkoztatottak esetében a juttatások a munkaidővel arányosan járnak.
  • A tartósan távollévő munkavállalók közül a betegség, szülési szabadság, gyermekgondozás miatt távollévők, valamint a felmentési idejüket töltő munkatársak  az aktív munkavállalókkal azonos feltételekkel jogosultak a béren kívüli juttatásokra. Az egyéb célból fizetés nélküli szabadságon lévők nem részesülnek fenti juttatásokban.

b)    A SZÉP kártya juttatás a vendéglátás alszámlára történő utalással történik (ez használható fel a legszélesebb körben: melegkonyhás vendéglátó helyeken, illetve belföldi szállásfoglalásra, gyógyfürdő- és strandbelépő vásárlásra).

c)     Mértéke: teljes munkaidős munkatársak évi 100.000 Ft értékben, részmunkaidősek, évközi belépők a fenti  általános feltételek figyelembevételével arányosan jogosultak a juttatásra.

d)    Munkavállalói teendők a juttatás érdekében:

  • Aki már beadta igénylését a 3/2019. számú rektori-kancellári körlevél alapján: teendője nincs!
  • Aki még nem kapott ezévben SZÉP kártya juttatást:


Szerződéskötés a szolgáltatóval:

(a)   2019-től a munkavállalóknak kell szerződést kötni a szolgáltatóval, és a szerződés alapján létrehozott számlaszámot meg kell adni a munkáltatónak, amelyre utalni tudjuk a juttatást. Az utalások személyenként, számlánként történnek meg.

(b)   Három szolgáltató közül lehet választani:

  1. 1.     OTP Bank: https://szepkartya.otpportalok.hu/fooldal/  (Menedzsment Campus épületben működő OTP fiókban is intézhető)
  2. MKB Bank: https://www.mkbszepkartya.hu
  3. 3.     K&H Bank: https://www.kh.hu/web/szep-kartya
  • Aki már korábban rendelkezett SZÉP-kártyával, részükre tavaly évvégén a szolgáltatója megnyitotta az új bankszámlákat, melyről értesítést küldtek. Kérjük győződjenek meg arról, hogy valóban létrejöttek-e a szerződések, és élnek a megadott bankszámlaszámok!
  • Nyilatkozat beküldése a KH Humánerőforrás és Bérgazdálkodási Osztályhoz (nyomtatvány mellékelve): legkésőbb 2019. november 4. hétfőig!

SZÉP kártyák érvényességének ellenőrzése:

A korábban kibocsátott SZÉP kártyák érvényességét felhasználás előtt ellenőrizzék, a lejárt kártyákat térítésmentesen cseréli a szolgáltató. Ennek érdekében közvetlenül a szolgáltatóval kell felvenni a kapcsolatot.

 

Győr, 2019. október 21.

 

Dr. Földesi Péter                                Dr. Filep Bálint                 

       rektor                                            kancellár   

 

1. számú melléklet: Nyilatkozat béren kívüli juttatás igénybevételéhez

Kancellári Hivatal Események

Záróvizsga jelentkezési időszak (Ápolás és betegellátás szak) 2021. április 12. 06:00 - 2021. április 26. 00:00
Finanszírozási forma módoítására jelentkezés 2021. április 19. 06:00 - 2021. április 24. 23:00
XXXV. OTDK - Műszaki Tudományi Szekció 2021. április 22. - 2021. április 24.
Levelező tagozat óráinak időpontja 2021. április 23. - 2021. április 24.
Záróvizsga jelentkezési időszak 2021. április 26. 06:00 - 2021. május 10. 00:00